|
|||
|
Tavaszi szemétszedés
Tisztelt Egyesületi Tag, Érdeklődő Lakótársunk!
Az utóbbi időben többen jelezték, hogy szívesen csatlakoznának a már hagyományos takarítási akciónkhoz. Néhány lelkes lakótársunkkal ma végigsétáltuk a környéket, hogy fotókat készítsünk a környékünket csúfító szemétkupacokról. Mivel az Önkormányzat őszre tervezi a „Takarítsuk ki Óbudát” akcióját, úgy gondoltuk, nem várjuk meg, míg a természet befedi a most még jól látható kupacokat, hanem még a tavasz ébredése előtt megtisztítjuk a zöldterületeket, a központi szervezés alkalmával pedig a lakóövezetekre koncentrálunk, bízva abban, hogy a csatornázást követően még sokat javíthatunk környezetünkön. Ismét igénybe vesszük a partner gimnáziumok tanulóinak segítségét, a szemét elszállításához pedig az 1 %-os adó hozzájárulásból különítünk el pénzeszközöket. Remélhetőleg az időjárás kedvezni fog, így 2014. március 8-án, délelőtt 10 órától eltüntethetjük a szemét javát! Várjuk azoknak a jelentkezését, akik néhány gimnazista segítségével egy-egy kisebb terület alapos megtisztítását vállalják. A csapatok összeállítása érdekében kérjük, legkésőbb március 5-ig jelentkezzenek, Bíróné Farkas Andreánál, a 06-20-493-56-33 telefonszámon. Mivel a gimnazisták többnyire tömegközlekdnek, a Mészkő utca Aranyhegyi út kereszteződésében találkoznánk, lehetőleg gépkocsival, hogy a hasznos időt ne kelljen a terepre történő gyaloglással tölteni. A munkához zsákot, kesztyűt és néhány konténert tudunk biztosítani, de szükség lesz gereblyére, talicskára, egyes helyeken a bozótos irtásához vágószerszámra. A tervezett gyűjtőpontok: • A Majdani Mészkő park területén a növényültetéskor felszínre került sittet gyűjtjük konténerbe. • Az Ürömhegyi lejtő, Taliga köz bozótosa ismét megtelt. • Az Ürömhegyi út Jutas út „Buszforduló” környékét tisztítjuk meg, egészen a Kőpor utcáig. • A Héthalom utca elején, talán pont a tervezett park feletti meredek megtisztítása nagyon időszerű. • A Saroglya utca végéről, illetve a Kőpor utca két földútjáról indulva, három gyűjtőhelyet tervezünk, az erdőben. A térképen jelzett helyszíneken nagyobb csapatokra van szükség, de várjuk azok jelentkezését is, akik közvetlen környezetükben találtak szemet szúró szemétre! |
||