Közgyűlés 2013. december 2.
Mivel a Háromhegyek Közhasznú Egyesület 2013. december 02. 18 órára meghirdetett közgyűlése nem volt határozatképes, a megismételt közgyűlés valamivel 20 óra után kezdődhetett meg.
Az elnökség részéről Szimethné Galaczi Judit nyitotta meg a közgyűlést.
A jelenlévő tagok többsége a levezető elnök, jegyzőkönyvvezető, és hitelesítők választását követően a közgyűlés napirendi pontjait is elfogadta.
| |
- Ezt követően az egyesület elnöke, Kővári Krisztina Mónika számolt be az elmúlt időszakban végzett feladatokról.
- A résztvevők többségének igen szavazata alapján elfogadásra került az Egyesület Alapszabályának módosítása. A napirend előterjesztője, Dr. Baráth Attila ismertette az alapszabály tervezett módosításának okait, felhívta a figyelmet arra, hogy az alapszabály módosítására vonatkozó előterjesztést elektronikus formában a tagok megkapták, így annak részletes ismertetésére nem kerül sor.
- Végül a jelölő bizottság, valamint az egyesület tisztségviselőinek megválasztására került sor. Az eddigiektől eltérően 6 fős elnökséget, és 2 fős felügyelő bizottságot választott a jelenlévő tagok többsége.
| Elnök: Titkár:
Az elnökség tagjai:
- Dr. Baráth Attila
- Futó Judit
- Horváth Ferdinánd
- Szimethné Galaczi Judit
Felügyelő Bizottság tagjai:
- Domokos Katalin
- Tóth Andrea
|
Az elfogadott Alapszabály letőlthető!Az alapszabály a bíróság jóváhagyását követően lép életbe.
A közgyűlés jegyzőkönyve letölthető