|
|||||||||||||||||
|
Öröm az aszfalt felett
Gyakori volt itt, különösen tavasszal, a súlyos kátyúsodás, nyáron a közlekedők sűrű porfelhőket kavartak fel, ősszel pedig gondot okozott a sár. Tavaly a vízelvezetés részleges megoldásával próbáltak javítani a helyzeten, de csak időleges sikerrel. Valaha az Ürömhegyi lejtő jórésze – a Saroglya utca felső szakaszával együtt – lényegében árok volt, a hegyek vízelvezetésére szolgált. A terület mezőgazdasági művelésének időszaka után, jött az agyagbányászat, a cserépgyártás, a betelepülés, így az utak fontosabbá váltak és a korábbi árok feltöltése megindult. Elbeszélések szerint az út jelenlegi szintje kb. 6 méterrel van magasabban az eredetihez képest ! Az elmúlt évtizedekben egyre több ittlakóban erősödött az igény az utak állapotának rendezésére (a 2012. november 8-a óta honlapunkon futó szavazáson folyamatosan 2. helyen szerepel az aszfaltozott úthálózat, mint a lakosságot foglalkoztató probléma). Az önkormányzat azonban ésszerű okokból halasztotta az aszfaltburkolat kialakítását, az út nyomvonala alatt elhelyezendő közművek kiépítésének adva prioritást. A csatornahálózat kialakítása azonban a Háromhegyeken bonyolult és hosszadalmas folyamat, több lépcsőben valósítható csak meg. Így ma már biztosan tudható, hogy egyes területeken évekig, akár évtizedekig nem kerül sor a csatornázásra. Sokszor felmerült (legutóbb az egyesület tavaly őszi lakossági fórumán), hogy ezeken a területeken miért ne lehetne addig is biztonságosabban közlekedni. A három hegy, öblében, a völgy kivezető útjai közül eddig egy, a Mészkő utca volt aszfaltozott burkolattal ellátva, ami meg ott okozott fokozott forgalmi terhelést. És akkor egy szép nyári napon jöttek a gépek, és … Utánajártunk, vajon minek köszönhetők a friss aszfaltcsíkok, annak ellenére, hogy a csatornázás itt továbbra is később megoldandó feladat maradt. Egyesületünk érdeklődésére az önkormányzatnál azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a szóbanforgó utcák évenkénti karbantartása, javítása gazdaságtalanná vált. Olyan ráfordítást igényelt az úthibák elhárítása, ami meghaladta már egy egyszerűbb aszfaltburkolat elkészítésének költségeit. Ezért döntöttek az illetékesek emellett a megoldás mellett. Nagy örömet jelent számunkra ennek a fejlesztésnek a megvalósulása, köszönet érte az önkormányzatnak és személy szerint is mindazoknak, akik résztvettek a döntésben és a kivitelezésben, amitől Aranyhegy élhetőbbé lett ! |
||||||||||||||||