|
||||||||
|
Új táblák az utakon, és forgalmi rend változás
Sok Mészkő utcai lakó panaszkodott a gyorsan hajtó autósok miatt. A szabálysértések megelőzésére, az ott közlekedő gyermekek biztonsága érdekében, a téma a lakossági fórumon is terítékre került. A kommunikáció sikeres volt, hiszen az illetékesek két héten belül cselekedtek! A 3. kerület Mészkő utca Csikóvár utca találkozásánál, megváltozott a forgalmi rend! A Csikóvár utca "elsőbbség adás kötelező" tábláját leszedték, és figyelmeztető táblát helyeztek ki a Mészkő utca hegy felé menő forgalmi irányának. Tehát, mivel a Csikóvár utca is aszfaltozott, így itt a jobb kéz szabály érvényesül. A forgalom lassítás ezen eszköze az adott helyen azért is szerencsés, mert a Csikóvár utca ebből az irányból jól belátható, és így elkerültük a sokak által támogatott "fekvőrendőr" kihelyezését. A probléma persze teljesen nem szűnt meg hiszen a reggeli, hegyről lefelé közlekedőknek ez nem okoz változást, holott a gyorshajtás inkább ebben a napszakban a gyakoribb. A hegyről jövő forgalomnak csak a Saroglya utca felső szakaszán, a Cserszömörce utcánál kell jobb kéz szabály szerint közlekednie. Ezt követően csak az emberi jóérzés fogja vissza a sebesség túllépést. |
|||||||