Üdvözlet

Tagdíj befizetések

Keresés Háromhegyek Közhasznú Egyesület

Véletlen

Időjárás

Partnereink - Támogatóink

Reklám

http://haromhegyek.mediacenter13.hu

Válaszlevél és az eredeti levél: Pomázi úti felüljáró megnyitása!
Háromhegyek Közhasznú Egyesület

Kővári Krisztina Mónika elnök asszony és
Futó Judit elnökségi tag részére
.
info@haromhegyek.hu
.
Tisztelt Kővári Krisztina Mónika! Tisztelt Futó Judit!
.
Bús Balázs polgármester úr köszönettel megkapta a Pomázi úti felüljáró munkálataival kapcsolatos megkeresésüket.
.
Polgármester úr megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tárgyi ügyben illetékes munkatársával, Szentkereszti Sándor úrral történt levélváltást követően az alábbi választ szeretném Önöknek adni.
.
A  NIF Zrt. honlapján az alábbi közlemény jelent meg: „RÉSZLEGESEN MEGNYÍLIK A POMÁZI ÚTI FELÜLJÁRÓ Birtokba vehetik a közlekedők 2016. április 4-től a 10. sz. főút fejlesztése keretén belül elkészült új, Pomázi úti felüljárót.
.
Az első autó hétfő reggel 7 órakor hajthat fel a hídra. A közlekedők az Aranyhegyi út felől, jelzőlámpás szabályozás mellett, félpályán haladhatnak.
.
A Pomázi út felől megszűnik a jelzőlámpa, ott két sávon bonyolódhat a forgalom.
A Pomázi úti felüljáró megnyitásától a munkálatok befejezéséig, azaz várhatóan május közepéig az Aranyvölgy utca felől nem lehet felhajtani a Pomázi útra.
.
A felüljáró megnyitásával egy időben a Pomázi úti szintbeni vasúti átjárónál megszűnik az áthaladás: az új felüljárón keresztül biztonságosabban és gördülékenyebben közlekedhetnek az autósok elkerülve a korábbi, sorompó mögötti várakozást.”
.
Szentkereszti úr részünkre megküldött tájékoztatásában felhívta figyelmünket, hogy egyéb, más forrásokban megjelent tájékoztatásért nem vállalják a felelőséget.
.
A felüljárón korábban tapasztalt hosszú várakozási idővel kapcsolatban a NIF a problémát többek között ott látta, hogy a gépjárművezetők egy része nem figyelt a média tájékoztatására, és a kihelyezett táblákra, hanem megszokásból vezettek, és Csillaghegy felől nem a táblázást vették figyelembe, hanem megszokásból elindultak balra a vasúti átjáró irányába, ami lezárásra került.
.
A lezárt útátjárónál forgolódtak és veszélyes helyzeteket teremtettek. Továbbá az átmenő forgalom menekülő útként használta az Aranyvölgy utcát nem véve figyelembe, hogy mind a két végén kint van a „mindkét irányból behajtani tilos kivéve építési és célforgalom” tábla.
.
Április 1-én délután a STRABAG munkatársai az Aranyvölgy utca Bécsi úti végénél forgalomterelő elemeket helyeztek ki az útburkolatra és egy „labirint kaput” képeztek, melynek Bécsi úti oldalára a burkolat közepén megismételték a „behajtani tilos” táblát.
.
Sajnos az átmenő autósok ezt sem vették figyelembe, hanem behajtottak az Aranyvölgy utcába (úgy 80-100-an) ezzel is növelve a torlódást a Pomázi úti felüljárónál. Problémát jelentett továbbá a kihelyezett forgalomirányító lámpa nem megfelelő hangolása, ezt a problémát azonban – mint arról már nyilván Önök is értesültek – áprilisi 7-én, tehát már múlt hét csütörtökön egy aszimmetrikus programozású lámpa üzembe helyezésével orvosolták, így a korábban tapasztalt torlódások megszűntek.
.
A NIF a megváltozott forgalmi rendhez kapcsolódó rendőri biztosítást április 4-ére kérte, tehát a rendőrök az új forgalmi rend bevezetésénél igyekeztek a forgalmat gördülékenyebbé tenni. Jelzőőrös irányítást azért nem kértek, mert Szentkereszti úr szerint minden erőforrásukra szükségük van a projekt határidőre történő befejezéséig.
A megkeresésükben javasolt Ideiglenes forgalmi sávot helyhiány miatt nem tudtak kialakítani. .
.
A sorompó lezárására azért volt szükség, hogy a kivitelező a határidőig ott is ki tudja alakítani a végleges forgalmi rendet és el tudja bontani az átjárót.
.
A Pomázi úti felüljáróról érkezve a Törökkő utcai csomópontba balra felállósávon keresztül jelzőlámpa fedezetével lehet majd balra fordulni mind a Törökkő utcára, mind a buszgarázs melletti útra.
.
A NIF nem gondolja továbbá, hogy a beruházáshoz kapcsolódó változások Aranyhegy „elszigeteléséhez” vezetne, hiszen az Aranyvölgy utcában 3 új buszmegállópár lesz kialakítva a 218-as járatnak (önkormányzatunk több alkalommal kérte a BKK-t, hogy a szőlővész utcai megállót állítsák vissza), továbbá új vasúti megállóhely is épült.
.
A Pomázi útnál a kerékpár és gyalogúti átjáró a továbbiakban is megmarad, a bécsi út sorompó viszont el lett bontva. Szentkereszti úr szerint a 2x1 forgalmi sávos főútvonalon Magyarországon sehol sem alakítanak ki leállósávot.
.
Amennyiben további észrevételeik lennének, illetve a későbbiekben felmerült problémák gyorsabb és hatékonyabb kezelése érdekében szeretnénk Önöknek javasolni, hogy forduljanak bizalommal Szentkereszti úr felé (e-mail: Szentkereszti.Sandor@nif.hu ).
.
Tisztelettel: Falvai Tamás
ügyfélkapcsolati irodavezető
III. Kerületi Polgármesteri Hivatal Ügyfélkapcsolati Iroda





Tisztel Polgármester Úr!

SOS segítséget kérünk, hogy az alább felvetett kérdésekben a NIF tegyen lépéseket!

Sokan örömmel, és sokan kétségekkel vettük tudomásul néhány napja, hogy a Pomázi úti felüljáró április 4-én megnyitásra kerül.
Idézet a megjelenő hírekből:
„ Április 4-től három sávon, részlegesen megnyitják a Pomázi úti felüljárót, három sávon megindulhat a forgalom, a vasúti átjárót viszont megszüntetik. Az Aranyhegyi út felől, jelzőlámpás szabályozás mellett, félpályán haladhatnak a közlekedők. A Pomázi út felől megszűnik a jelzőlámpa, ott két sávon bonyolódhat a forgalom. Az első autó hétfő reggel 7 órakor hajthat fel a hídra. A Pomázi úti felüljáró megnyitásától a munkálatok befejezéséig, azaz várhatóan május közepéig az Aranyvölgy utca felől nem lehet felhajtani a Pomázi útra. A felüljáró megnyitásával egy időben a Pomázi úti szintbeni vasúti átjárónál megszűnik az áthaladás: az új felüljárón keresztül biztonságosabban és gördülékenyebben közlekedhetnek az autósok elkerülve a korábbi, sorompó mögötti várakozást.”
Ma még csak második napja tart ez az állapot, de máris nyilvánvaló, hogy ezzel a megoldással rengeteg probléma keletkezett.

Az Aranyhegyi út felőli, jelzőlámpás szabályozás olyan mértékben akadályozza a közlekedést, hogy pl. tegnap (4-én), csúcsidőben a felüljáró előtti szakaszon közel órás volt a várakozás.
Ma azzal lassították tovább a forgalmat, hogy, rendőri irányítással az Aranyvölgyi út felől érkezők, a nagy kanyart követően nem hajthattak fel a felüljáróra, hanem Békásmegyer felé továbbhaladva, az Aranyhegyi úton, esetenként már a Dózsa György úton kellett megfordulniuk, hogy a város felé egyenesen tegyék ezt meg.
A már két éve stresszben tartott lakók, közlekedők nem értik, miért nem lehetett még a felüljáró megnyitása előtt olyan megoldást találni, amivel elkerülhetők lettek volna ezek az anomáliák?
• Miért nem készült egy ideiglenes sáv, hogy ne legyen szükség az Aranyhegyi út leszűkítésére?
• Az Aranyvölgyből város felé közlekedők számára miért nem maradhatott nyitva a sorompó az Aranyhegyi út befejezéséig?
• Miért nem lehet a jelzőlámpás irányításnál legalább azt figyelembe venni, hogy mikor melyik irányból érkezik nagyobb forgalom?
• Miért nem lehet legalább csúcsidőben a lámpa helyett jelzőőrös irányítást alkalmazni?
A Pomázi úti felüljáró kérdéshez kapcsolódva: félünk, a rossz lépések sorában még mi várható?

• Nem látjuk, hogy a város felé haladók a későbbiekben a Törökkő utcába behajthatnak-e, vagy egy kényszerű megoldással a Bécsi útig kell menniük, tovább tetézve annak forgalmát, vagy lehetőség lesz, hogy a Csillaghegyi út felől kijussanak a Kunigunda, és Huszti út felé?
• Az Aranyvölgyi útról hogyan fogunk eljutni az Óbudai vasútállomásig, ahol van P+R parkoló, hiszen a szánkban lévő Aranyvölgy megállónál nincs erre lehetőség?
Az építkezés várható befejezése a kivitelezők számára bizonyára nagyon közeli, de lakótársaink már nehezen viselik a körülményeket. Nem feledteti a helyzetet az Aranyvölgyi út megépítése, hiszen a fent említett problémán kívül még rengeteg rossz lépést kell lenyelni.
Csak néhány fontos:

• Bécsi úti sorompó teljes lezárásával Aranyhegy elszigetelése.
• A gyalogosok számára a legrövidebb út az egyenes út, ezért ugyanitt a lezárás ellenére átmásznak minden akadályon. Ki vállalja a felelősséget, ha valaki balesetet szenved? Miért nem lehetett legalább a végleges forgalmi rend kialakulásáig a sorompós átjárás lehetőségét meghagyni, hiszen a sorompó még működőképes?
• 218-as járat hiánya az Aranyhegyieknek, ehhez közvetlenül kapcsolódva a Szőlővész utcai megálló megszüntetése.
• A 10-es elkerülő 2x1 sávja, leállósáv nélkül, ami eleve veszélyt hordoz magában, egy baleset esetén pedig teljesen lebénítja a forgalmat.
• Az összes lépés arra predesztinálja az agglomerációt, hogy területünket átmenő forgalomként használja.
A többi problémával nem szeretnénk most elterelni a figyelmet a lényegről, de március 31-én megtartott lakossági fórumunk előzetesen leadott kérdéseiben, és a most készülő kiegészítésben ezeket részletezzük.


Támogató segítségét előre is megköszönve:
Háromhegyek Közhasznú Egyesület
Futó Judit
elnökségi tag
Kővári Krisztina Mónika
elnök


haromhegyek on 2016 április 05 kedd - 17:06:14 | Hozzászólás: 0